Az aszály olyan időszakot jelent,amikor az átlagosnál jelentősen kevesebb csapadék hullik, vagy ha a csapadékmennyiség egészben véve eléri is a megszokottat, de a magas hőmérséklet miatt a talaj párolgási vesztesége jelentősen megnő, hosszabb időre terjedő szárazság áll be, a növényzet fejlődését a szükséges nedvesség hiánya miatt megakasztja, sőt a növényzet pusztulását is okozhatja.

Legnagyobb mértékű a kár, ha a hosszabb időre kiterjedő szárazság hótalan tél után következik, így a téli nedvesség hiányát a tavasszal elég gyakori és bő esőzés sem pótolja. Ilyenkor az őszi vetések tetemes kárt szenvednek, a talaj nem készíthető elő kellően a tavaszi vetés alá, az elvetett mag hiányosan kel ki, s ami kikelt, nem indulhat jó fejlődésnek. Az égető nap és a szárító szelek nem csak a vetéseket károsítják, hanem a réteket és a legelőket is. Néha nagy területre terjed ki, egyike a legfélelmesebb elemi csapásoknak. Az aszály a Föld némely részén – nevezetesen déli vidékeken – rendes jelenség, mellyel számot kell vetni s az egész gazdálkodásnak hozzá kell alkalmazkodnia, északibb fekvésű vidékeken ellenben csak elvétve s többnyire kisebb mértékben jelentkezik. Magyarországon az aszály elég gyakran fordul elő, s a mezőgazdaságon ejtett csapásai némelykor igen súlyosak.
 

A 19. század legnagyobb aszálya nálunk 1863-ban volt, mikor is az Alföld legnagyobb részében nemcsak hogy termés nem volt, hanem sok gazdasági állat, melyeket a Felvidékre,   Erdélybe vagy a Dunántúlra nem tudtak az éhhalál elől elhajtani, elpusztult, sőt az emberek között is éhínség uralkodott. Sok évig tartott, mig az aszály által okozott veszteség ismét pótolhatóvá vált. Az aszályt közönségesen dögvész és káros állatok elszaporodása néhol a társadalmi rend felbomlása szokta követni. Az aszályt szabályellenes időjárás okozza, így az ember meg nem akadályozhatja. Az ellene ajánlott többféle védekezési mód közül leghatásosabb a csatornázás s ezzel kapcsolatban az öntözés.